Hírek »

Sorsfordító évforduló, avagy nem csak a túlélésért lehet küzdeni

Gombos Csaba cégvezetővel beszélgettünk cégcsoportja fennállásának tizenharmadik évfordulója alkalmából lehetőségekről és tervekről, 2017-ben Magyarországon.

 Riporter: Először is engedd meg, hogy gratuláljak a tízen három éves évfordulóhoz. Amikor naponta cégek százait szűntetik meg, több mint egy évtizedes fennállás igen komoly múltat jelent. Van valami röviden összefoglalható filozófiátok, amivel ezt meg tudod magyarázni?

 Gombos Csaba: Köszönöm az elismerést, hiszen jólesik visszanézni, és azt látni, hogy tízen három év telt el sikerekkel és persze nehézségekkel is, de mostanában inkább azért tekintek hátra, hogy megerősítsen abban, bármilyen nehézség is következik, komoly tízen három esztendő áll mögöttünk, továbbra is menni fog. A filozófia, amit kérdezel, ott van a fejekben, anélkül nem működne. Kemény munka, tisztességes üzletpolitika, ügyfélközpontúság és stratégiai tervezés. Lehet, hogy ezek némelyike ódivatúnak tűnik egyeseknek, de másképp nem lehet fennmaradni hosszútávon az üzleti életben.

 Riporter: Átalakulás előtt-alatt vagytok, ez mennyiben köszönhető a mostani gazdasági helyzetnek?

 Gombos Csaba: Az aktuális gazdasági helyzet mindig befolyásolja egy cég működését. Azonban a változás, szervezeti átalakulás, fejlődés az élet velejárója. Szükség van arra minden cég esetében, hogy időről-időre megújuljon, átalakuljon a környezetében bekövetkező változások függvényében. Természetesen a változás akadálya mindig magában a szervezetben található meg, ez már csak így van. De ez nem jelenti azt, hogy feladnánk a terveinket, és visszafordulnánk valami olyanhoz, ami nem tartható fenn. A változás, átalakulás nem mindig könnyű, sőt néha fájdalmas, ezt minden ember megtapasztalja a hétköznapi életben is. A cégeknél sincs másképp, hiszen azt is emberek alkotják. A fájdalmak és veszteségek mellett azonban mindig látszik a továbblépésben, hogy milyen célért és milyen értékek mentén haladunk tovább, és ez erőt ad a változáshoz.

 Riporter: Cégcsoportod több területen is jelen van az üzleti életben, mi a véleményed, lehet ma egyáltalán lehetőségekről, tervekről beszélni?

 Gombos Csaba: A cégcsoportból a legismertebb a Citroen Szentendre márkakereskedés és a hozzá kapcsolódó márkafüggetlen szerviz. Sokan találkoztak már a Gombos Vehicle Leasing nevű cégünkkel is, amely bérautó szolgáltatással, flottakezeléssel és operatív lízinggel is foglalkozik. Mivel mindkét cég olyan területen működik, ahol az elmúlt évek sajátos viszonyai nem feltétlen pozitív tapasztalatokkal gazdagították az embereket, így a létezésük alapfeltétele a bizalom, amit könnyű elveszíteni és sokáig tart megszerezni. Tervekről nem csak lehet, de állandóan kell is beszélni, tervezés nélkül csak ámokfutás van. A lehetőségek pedig, ha nem is tömegével, de vannak és megtalálhatóak.

 Riporter: Említetted a flottakezelést. Ennek hallatán még inkább szkeptikus lettem a lehetőségeket tekintve, hiszen azok a nagyvállalatok vannak leginkább érintve a válság által, akik ezt a szolgáltatást igénybe vennék.

 Gombos Csaba: A flottakezeléssel kapcsolatban lehet, hogy sokan csak a nagyvállalatokban gondolkodnak, azonban a mi üzleti megközelítésünk egészen más. Egy vállalat nagysága legfeljebb a flotta nagyságát befolyásolja. Bármilyen kis cég is, amelyiknek szüksége van gépjárművek használatára, igénybe veheti flottakezelésünket akkor is, ha ezt a kifejezést nagyképűnek érezzük 2-3 gépjármű esetében. Ha a cég méretéhez, vagy tevékenységéhez képest ez teljesen arányos, akkor miért lenne ez baj? Sőt, magánszemélyek esetében is el lehet ugyanezt mondani. Egy családban lévő 1-2 autó ugyanolyan fontos eszköze az élet működtetésének, mint egy nagyvállalat 10-20 járműve. És ugyanakkora gondot jelent a kiesése itt is, ott is.

 Riporter: Értem, tehát minden csak az arányokon múlik. De a költségek is ennyire arányosak, hogy még egy magánszemélynek is megéri?

 Gombos Csaba: Ismét a cégfilozófia és az üzletpolitika a kulcsa a kérdésnek. Az, hogy mikor éri meg akár egy magánszemélynek akár egy cégnek a flottakezelés szolgáltatás igénybevétele, az mindig az adott személy vagy cég mérlegelése, az ő döntési folyamatának eredménye. A mi felelősségünk, hogy mit ajánlunk. És hogy nem az ügyféltől várjuk, hogy alkalmazkodjon ahhoz, ami van, hanem olyan megoldást keresünk, ami neki is előnyt jelent és nekünk is hasznot hoz. Minden ügyfél számára más a megoldás, így nekünk kell elég rugalmasnak lenni ahhoz, hogy ügyfeleink azt érezzék, a szolgáltatás tényleg őértük van.